Libelle!

 

 

 

Ismét egy remekmű gördült ki Váradi Laci restauráló műhelyéből. Elkészült a Libelle múzeumi replikája. A másolat részletekben gazdag, és szinte tökéletesen adja vissza a kor technikai megoldásait. A Libelle hamarosan látható lesz a Műszaki és Közlekedési Múzeum - Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállításán.

 

 

 

 

Az első Magyar motoros repülőgép

 

Adorján János gépészmérnök, repülőgép-tervező a hazai repülés egyik úttörő személyisége, gépészmérnöki oklevelét Stuttgartban szerezte 1903-ban, hol Gottlieb Daimler tanítványa és pártfogoltja volt. 1906–1909 között Párizsban az autóiparban működött, s az akkor kibontakozó francia aviatika hatására kezdett repüléssel foglalkozni. Hazatérve – Magyarországon elsőként – megtervezte és hazai cégekkel elkészíttette repülőgépét és gépének motorját. 1909-ben gróf Andrássy Géza támogatásával, Blériot monoplánjának mintájára építette meg a „Libelle” (Szitakötő) nevű, kéthengeres (18,4 kW-os) Adorján-Dedics motorral szerelt repülőgépét. Első, sikeres felszállását 1910. január 10-én hajtotta végre. A próbaút egyben az első olyan alkalom volt, amikor magyar pilóta magyar tervezésű és kivitelezésű repülőgéppel repült.

 

A szöveg a magyar Wikipédia, Adorján János szócikkéből származik.