2012 értékelés

Tisztelt Klubtagok, Sporttársak!

Átlagosnak mondható évet hagytunk magunk mögött. Kiemelkedő eredményekkel nem büszkélkedhetünk. Stabilizálni tudtuk helyünket Pipishegyen, a hangártető halaszthatatlan javítására 300 ezer forintot tudtunk fordítani, valamint az év közbeni fűnyírások költségének  egy részét is átvállaltuk. Sajnos a Sportfólió Kft.-vel nem tudott az RKGY vezetése megegyezni így elmaradt a hullámtábor. Dunakeszin viszont bíztató eredmények születtek.

Mindkét egyesületnél nagyon kevés az aktív, a repülőtérre rendszeresen kijáró tag. Ez a negatív tendencia sajnos tavaly csak erősödött. Korábbi, lelkes, hasznos emberek maradtak el, főleg "magánéleti" okok miatt.

Pozitív viszont a modellezők egyre erősebb aktivitása. Rendszeresen tartanak üzemnapokat és tavaly Szeptemberben sikeresen megrendezték az első Öreg Rubik gépek modellező találkozót.

Évközben felmerült ötletként egy regionális sportszövetség megalapítása. A Gyöngyösi repülésnek mindenképpen csak hasznára válna. Ezért kérek minden egyesületi vezetőt, (vitorlázó repülő, sárkányos, siklóernyős, modellező) hogy idén próbáljunk meg kidolgozni egy helyi szövetség megalapításának tervezetét. Összefogva, sokkal hatékonyabban és komolyabban tudjuk érdekeinket képviselni minden szinten.

Az Atkári bázis fejlesztése adta a tavalyi beruházások több mint 90%-át. Elkészült az előtető folyamatban van a parkoló kialakítása és a hangárban megkezdődött a repülőgép javító műhely építése. A végleges kialakításra idén kerül sor. A téli javítási munkákat már az új falak közt szeretnénk megkezdeni.

Ezzel a rövid értékeléssel zárjuk a tavalyi évet. Remélem idén sokkal komolyabb eredményeket tudunk felmutatni. Köszönöm mindazoknak az odaadó munkáját akik a segítették, támogatták tevékenységünket. 

Sporttársi üdvözlettel,

Kiss Gyula

     

 

 

 

Gyöngyösi emlékek

 

Hamarosan felkerül az oldalra a Gyöngyösi repüléstörténeti anyag. A  fényképek, és videók nagy részét Váradi Laci bocsátotta  rendelkezésünkre. Az anyagok letölthetőek lesznek az új  dokumentumtárból. Ízelítőül néhány kép. 

 
     Kipakolás 1956
   
Cimbora    
 
Kirándulás, Budaörs

Atkári Fejlesztések

Elkezdődtek az őszi munkálatok az Atkári bázison. A fedett szín építését a műhely kialakítása követi majd.

 

 

 

 

Rövid Hírek

 
Szeptember 23.-án kerül megrendezésre a Rubik gépek modellező találkozója. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretetel várnak a szervezők.
 

 

Véget ért a 14. ÖPI-ÖFA verseny. A találkozón sajnos csak három   értékelhető számot tudtak a versenyzők repülni,  a nagyon meleg időjárás   miatt. Egyesületünket Tardosi Alex (Cobra 15) képviselte aki a "Tóthék"   és Molnár "Geda" után a harmadik helyen végzett. Gratulálunk! 

 

 

 

40. VGC Rally

A MAC csapata idén is képviseltette magát a 40. jubileumi old timer rallyn, Litvániában.

A repülési szekciót a Moskovits, a műszaki, kiszolgáló egységet pedig a Juhász család adta.Szöveg helyett néhány kép az előkészületekről.

Természetesen egy teljes képsorozat is felkerül a galériába amint a beérkezett anyag feldolgozása befejeződik.

 

     
 
 

 

 

Jön a "Bárka"!

   

A Moskovits család legújabb szerzeménye "új" fejezetet nyit a magyar sportrepülésben. Nyitott, kétüléses kiképzőgép. A T21-es hamarosan debütál Pipishegyen. Előzetesként pár információ a gépről, és néhány kép a WB975-ös lajstromú Bárkáról a galéria (MAC 2012) rovatban.

Szeretnénk gumis üzemna- pokat szervezni, persze nem a kiképzés miatt, hanem pusztán örömködés céljából. Ehhez viszont jóval több aktív, az old timer repülést kedvelő klubtagnak kell kijárnia a reptérre. Reméljük a gép kellő motivációval bír majd. :)

 
       
 

Slingsby Type 21 (T21)

   

Lajstrom:.................WB975 (British Gliding Association)

 

Gyártási év:.............1950 November

 

Angol becenév:........"A bárka" (a hajószerű törzs miatt)

 

Siklószám:...............1:21 (69 km/h)

 

Fesztáv:.................16.5m

 

Üres súly:...............268kg

 

Max felszálló súly:....478kg

 

Gyártott darab:........226db

 

Vne:......................168km/h

 

Vmin:.....................52km/h

 

 

A T21-eket 1944 ben kezdték el gyártani, hogy az együléses kiképzőgépeket kétüleses gépekkel váltsák fel, így már repülés közben is lehetett oktatni.  Ez a vitorlazógép nem más mint a Német Grunau Baby kétüléses valtozata.(egymás melletti ülés elrendezéssel, mint a hazai R-15 Koma)

 

1947-ben csatlakozott be Az Angol Királyi Honvéd Légierő (Royal Air Force/R.A.F.) Air Cadet Training pilótaképzés programjaba. Ezért is van ezek többségének törzsére az "Air Cadet" felirat felfestve. A RAF egeszen a 80-as évekig használta a típust pilótaképzésre.

   

A WB975 lajstromú T21-es 1986-ban elkerult a R.A.F.-tól és a Shipdham-i vitorlázó klub egészen 2012 elejeig használta. A mai napig korlatozottan műrepülhető és gumis start is végrehajtható vele.

    
 
 

Atkári Bázis

 

Mint azt az előző  hírlevelünkből megtudtátok 2012-ben a MAC repülési szakága Pipishegyen  üzemel. Az Atkári bázison egyelőre javítási és tárolási tevékenységet  biztosítunk. Még idén elkezdjük egy, a hangárból leválasztott, fűthető  műhely kialakítását és engedélyeztetését.  
 
A 2012-es Atkári tárolási feltételek a következőek:
                                         - érvényes tárolási megállapodás
                                         - a repülőtér és hangárrend maradéktalan betartása
 
Árlista:
  Napi Heti
Havi Éves*

 Vitorlázógép szétszerelve, illetve szállítókocsiban

 

 300 Ft 1800 Ft  6000 Ft  60000 Ft

 Vitorlázógép összeszerelve

 

 600 Ft 4000 Ft  12000 Ft  120000 Ft

 Movit szétszerelve, illetve szállítókocsiban

 

350 Ft  2000 Ft  7000 Ft  72000 Ft

 Movit összeszerelve

 

 700 Ft  5000 Ft  15000 Ft  160000 Ft

 Motoros légijármű ("A" kategória)

 

1000 Ft 6000 Ft  20000 Ft 200000 Ft
         
* Abban az esetben, ha a teljes évi díj a megállapodáskor kfizetésre kerül
 

A részletekkel kapcsolatban keressétek Juhász Andrea gazdasági, vagy Kiss Gyula szakmai vezetőt

info@matra-aero.hu 

 

 

 

 

Ismét a "Hegyen"

 

Expressz hír:

A Repülőklub Gyöngyös és a MAC vezetőségének megállapodása alapján 2012 Április 10.-étől a MAC bázisrepülőtere ismét a Gyöngyös-Pipishegyi repülőtér.

Mivel mindkét klub kis létszámmal dolgozik ezért a repülés szervezések hatékonysága érdekében, ked- vezőbb, ha az egyesületek összefogva, az erőforrások jobb kihasználása végett, közösen üzemelnek.

Az együttműködés részleteinek kidolgozása a klubok vezetőinek feladata. Minden meghozott döntésről folyamatosan informáljuk a tagságot.

Az Atkári bázis fejlesztése továbbra is folytatódik. Ott tárolási és légijármű javítási tevékenységet fogunk tudni biztosítani.

 

MAC Vezetőség

 

 

 

 

VGC 2012

 

     

A Vintage Glider Club (VGC) 2012-ben is sok rendezvénnyel várja az old timer vitorlázó repülés szerelmeseit. Kérek minden MAC tagot aki egyben VGC tagsággal is rendelkezik, hogy időben teljesítse a 2012-es tagdíjfizetéseket. A határidőkről külön levélben kapnak értesítést a tagok. Tagdíj emelés ebben az évben nem várható Ray Whitaker (tagság koordinátor) szerint .

2012 évi VGC fontosabb rendezvények

 

Május 23 - Június 6   Grunau Baby találkozó Jezów Sudecki, Lengyelország
     
Június 7 - 10   29. Spatz találkozó Weißenburg-Wülzberg,Németország
     
Július 23 - 28   VGC találkozó Olsztyn, Lengyelország
     
Július 30 - Augusztus 8   40. Nemzetközi Old Timer Rally Pociunai, Litvánia
     
Augusztus 26 - 28   16. Old Timer hétvége Oschatz, Németország
     
Szeptember 15 - 16   9. VGC évadzáró találkozó Menge, Németország

 

Véleményem szerint a Jezówi bulin mindenképpen ott kell lennünk. Akár egy gépet is ki lehetne vinni. A Bocian például ott született. Kétszer is. A távolság nem nagy, így az útiköltségek sem magasak. A 40. Nemzetközi Rally Litvániában már más kérdés. A részvétel anyagi vonzatai még  nem ismertek, de hamarosan megkapjuk az előzetes árlistát. A  részvételről a pontos számok ismeretében fogunk dönteni.

2012-évi VGC támogatás

2 fő Jezówi részvételére, valamint 4 fő, kisjövedelmű sportoló 2012 évi VGC tagságára sikerült támogatást szerezni külföldi partnereinktől. Kérem aki igényt tart a támogatásokra (csak érvényes VGC és MAC tagsággal rendelkezők jelentkezhetnek) az Január 31.-ig jelezze. A jelentkezéshez szükséges a VGC tagsági szám valamint az MRSZ tagsági kártya másolata.

 

 

 

 

 

 

 

 

Váradi Laci Miniszteri Kitüntetése

 

Gratulálunk Laci!

 

A Nemzeti Fejlesztési  Miniszter December 7.-én a Polgári Repülés Napja alkalmából a Közlekedésért Érdemérmet adományozta Váradi Lacinak, a magyar repülési emlékek felújítása és építése során végzett kiemelkedő munkásságáért.

 

 

   
       
   

 Tudjuk mindannyian mennyi áldozat (munka, idő, anyagi  ráfordítások), lemondás és kitartás vezetett el idáig. Nagyon kevesen  vannak/maradtak kicsi országunkban akik elhivatottságból, önzetlenül  munkálkodnak a sokszor elfeledett, hazai repüléstörténetünk méltó helyre  kerülése érdekében. Mivel ismerjük hozzáállást, energiáját, biztosan  állíthatjuk, hogy ez csak a kezdet és a jövőben még sok sok munkáját  fogjuk megcsodálni. Ehhez kíván a MAC erőt, egészséget és minden  nehézséget legyőző akaratot. Ahogy eddig is, amiben csak tudunk  segítjük, támogatjuk tevékenységét.

 

                                             Juhász József

 
Január-Február hónapban bemutatjuk a Róma 2011-es európai debütálását egy képes riport formájában. A teljes anyag elérhető lesz a galériában.